6 napos csend az NLSZ TV-n
12 days ago - 6/8/2025 3:27 PM GMT-3
6 napos csend várható az NLSZ TV csatornán. Múlt hét Szerdától egészen Pünkösd Hétfőig a szervezet hivatalos TV-csatornáján nem történik semmi érdemi: élő adás helyett kizárólag „Pingu” sorozatot és régi meccsek visszajátszásait sugározzák, gyakorlatilag Non-Stop.
A csend okára azonban egyre több belsős információ derül ki: úgy tudni, hogy az NLSZ három vezetője – Jacob Zuma, Kokou Tadegnon és Glen James – egy luxusutazáson vesz részt Barbadoson. A hivatalos dokumentumok szerint természetesen „hivatali ügyek” miatt tartózkodnak a szigeten, az Óceániai Liga fejlesztési kérdéseivel kapcsolatban. A valóságban azonban luxusvillában szálltak meg, és eddig semmiféle nyoma nem volt semmilyen munkavégzésnek vagy hivatalos találkozónak.A napjaik nagy részét állítólag exkluzív strandokon, privát éttermekben és wellness-szolgáltatások igénybevételével töltik.
Sam Kodo, az NLSZ elnöke nem tartott velük, ő állítólag külön, teljesen nem nyilvános utazást tett. Többen úgy vélik, egy régi barátját, az egykoron a futballvilág szélén ismert Maniggert látogatta meg Bora Borán. A források szerint ez csupán az első ilyen „kiruccanás” volt, a nyár folyamán több ehhez hasonló utat is tervezhet a vezetőség.
Nemcsak az igazgatók, de az NLSZ közkedvelt kommentátorai, a Kaya testvérek is szabadságon vannak – információink szerint ők is a karibi térségben, bár nem ugyanazon a helyszínen, mint az igazgatók. A két szakember évek óta nem vett ki hivatalos szabadságot, így érthető módon elképesztően régóta vártak már egy ilyen pihenésre.
„Soha nem kaptunk még szabadságot, de lehet, hogy soha nem is fogunk” – mondta egyikük, még egy tavaly nyári, forrósági közvetítés alatt. Most végre ők is kiszakadhatnak a stúdió zárt világából – igaz, a perzselő időjárás ott sem ismer határokat.
De a futballrajongóknak nem kell sokáig várniuk: Kedden végre visszatér az élet az NLSZ körébe – újraindul az Óceániai Liga, és rögtön rendkívül izgalmas mérkőzések nyitják meg az új hetet.