A mai napon Kodo és Jacob Zuma ismét összeültek, ám bíróság lett a vége.
Sam Kodo megtette az első lépést, hogy eladja az NLSZ-t. A vezérigazgató ma azonnali hatállyal kirúgott mindenkit a testületből, ugyanis vételi ajánlatot kapott a szövetség. Szinte 100% hogy Kodo jövőre megválik szeretett NLSZ-étől. 2 ember bejelentkezett, hogy megvennék a szervezetet, Boyé Gyula és Donkor Sándor. A két közismert személy és Sam Kodo December 23-án fognak leülni aláírni a papírokat, így Szenteste fog napvilágot látni az információ, miszerint Sam Kodo 3 szezon után eladja az NLSZ-t. Jacob Zuma, Tadegnon, Glen James és William Ruto a szezon végéig természetesen megőrzik pozíciójukat. Sam Kodo még egy hosszabb interjút + egy nagyobb karácsonyi és egyben búcsúzó ajándékot is ígért a nézőknek, amit szintén karácsonykor ejt meg.
Jacob Zuma és Kodo néhány információ szerint hihetetlenül alpári módon összevesztek a mai tárgyalásukon. Az ügy odáig fajult, hogy bírósági tárgyaláson fognak részt venni mindketten. Zuma végkielégítést követel, Sam Kodo pedig ezt nem engedné. A bíróság békés körülmények között lezárult, a hírek szerint Jacob Zuma szerződését pedig nem találták sehol, így nem is derült ki hogy valóban szerepel e végkielégítés a papírokon. Zuma azonban így sem tágított, ezért az igazgató végkielégítését Tadegnon állta. (Senki nem tudja hogy mi okból).
Egy azonban biztos, "Jacob Zuma és Sam Kodo ön és közveszélyes őrült, pszichopata félbolond" mondta MR.Brown.
Try Challenge Place app
A complete multiplatform system to make your life easier!